Társasházkezelői referenciáink

Számos elégedett tulajdonos elérhetőségét tudjuk érdeklődőink rendelkezésére bocsátani, hiszen ők tudják a legjobban elmondani hogyan végezzük a munkánkat. Ám mi úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan szakma, ahol a dicsérő szavak mellett fontos az is, hogy eredményeink szemmel láthatók legyenek. Ezért az egyik leghitelesebb referenciát azzal szeretnénk nyújtani, hogy az oldal alján bemutatjuk házainkat, illetve néhány példát arra, hogy milyen kisebb és nagyobb munkákat végzünk a házainkon folyamatos jelleggel. Házainkra igazán büszkék lehetünk és vagyunk is. 

Legelső házunk - ahonnan indult a vállalkozásunk is - bárki megtekintheti, aki Budapest szívében, a Széna téren, a Mammut bevásárlóközpont környékén jár. Bárki láthatja a saját szemével, hogy mit hoztunk ki egy 117 éves, öreg, romos házból, melyet annak idején a háború sem kímélt. A ház nem csak a külsejében, de működésében is teljesen megújult, korszerűvé vált, és ma már zökkenőmentesen működik számos elégedett lakóval és tulajdonossal. Ezt a legjobban az mutatja, hogy már 1997 óta kezeljük a házat. Folyamatosan szem előtt tartjuk a tartalékképzést, és mindig vannak új terveink a jövőre tekintve. Azóta számos más házzal is megismerkedtünk és dolgozunk együtt. Fontosnak tartjuk, hogy mindig elérhetőek legyünk a tulajdonosok számára, és mindenkinek segítsünk megoldani a problémáját, legyen az apró, vagy nagy probléma.

Néhány munkálat a társasházainkon...

Teljes homlokzati felújítás

Folyamatos reklámszerződés 1997 óta

Bejárati ajtó csere

Régi kerti pad felújítása

Lépcsőházi kapualj felújítása

Veszélyes fa kivágása

Vízszerelés után újraburkolás

Postaládák cseréje

Elcsúszott, megsüllyedt lapok felszedése, újrarakása

Kaputelefon szerelés - régi rendszer kiváltása új, modern készülékkel, kódos és proxy beléptetővel

Tetőszigetelés helyreállítása

Vomás csatorna tisztítás

Társasházi festés

Strang javítás, helyreállítás


Társasházaink Budapesten

11. kerület

11.kerület

22.kerület

22. kerület

22. kerület

11. kerület

11. kerület

2. kerület

11. kerület

22. kerület

22. kerület

22. kerület

11. kerület

22. kerület

11. kerület

22. kerület

22. kerület

Kerüljön ide az önök társasháza is!

Minden jog fenntartva © 2023 Novative-Szolgáltató Bt. - Közös képviselet - Társasházkezelés
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!